A macskák számtalan módját ismerik érzelmeik és szándékaik kifejezésének. Testtartásukból, fülük állásából, bajszuk és farkuk helyzetéből, abból, ahogyan mozognak, nem nehéz kiolvasni, hogy mit szeretnének mondani. A dühös macska fel-le csapkod a farlával, ha pedig ellenfelét akarja megijeszteni, akkor felborzolja a szőrét és felpúpozza a hátát. Mancsának finom érintésével hívja fel jelenlétére gazdája figyelmét, és jelzi, ha akar valamit. A gazda lába körül tekergő kedvenc vagy éhes, vagy így köszönti emberét. Még ennél is több árnyalata van a cicák beszédének( mert a nyávogás távolról sem fedi az általuk kiadott hangok széles skáláját). A macskanyelv a lágy dorombolástól egészen a fülrepesztő nyávogásig sok száz, különböző hangot ismer. A cicák szeretnek társalogni! Nyávogásuk néha mérges, követelőző, panaszkodó, szomorú, vágyakozó vagy éppen kihívó. A figyelmes gazda hamar megtanulja kedvence nyelvét, és attól kezdve már a nyávogásából is kitalálja, hogy mi nyomja a négylábú szívét. A cicahangok legszebbike bizonyára a dorombolás - az elégedett macska torka mélyéről jön ez a zöngés hang. A cicamama számára egyhetes kölyke dorombolása jelzi, hogy kicsinye jól érzi magát. A felnőtt állatok dorombolása is elégedettségüket fejezi ki, a gazdák nagy örömére.
(én úgy tudom, hogy akkor is használják a dorombolást, ha nagyon stresszelnek valamin - így maguk nyugtatására. - Sziszy)
|